?

Log in

 
 
22 April 2014 @ 12:40 am
Arcom amikor  
Queer as Folk UK verzió
és
Petyr
meg
Charlie Hunnam

(minek nyitottam ma meg az inteneteket?)

Az a baj, hogy belenéztem, és egyszerűen nem bírok túljutni a tényen, hogy ugyanaz a történet, de közben mindenki british englisht beszél, félelmetesen angol feje van, és random doctor who momentek.
((úristenit, nem bírom ezt a sárga bolyhos pulcsit))

Amúgy az egész bejegyzés apropója, hogy írtam egy saját karakteres valamit.
Régóta játszom ezekkel a karakterekkel, és amúgy egy egészen hosszú sztori van mögöttük, amiből most ennyi jött ki.

A plafont bámulta, miközben a Herceg átkötözte a mellkasán a sebet. A fájdalmon túl is bizsergette a bőrét a hosszú, vékony ujjak érintése – hosszasan kellett kutatnia emlékezetében, hogy felidézze, ki ért hozzá gyengédséggel. Talán rég, valaki, elmosódott árnyarcok, pillanatokon belül füstté is váltak… be akarta hunyni a szemét.
- Jó lesz így?
A Herceg, Kyrill szeme kék volt. Soha nem vette ezt észre korábban. Egy testőr, egy katona nem merészel uralkodójára nézni.
- Ha túl szoros lett…
- Nem. Így… megfelel.
Azonnal leszegte a fejét, és a rettegés ismét feltört benne. Még mindig nem hitte el, hogy életben van, ő, egy bukott harcos, egy legyőzött katona.
- Rendben, akkor… akkor jó. – A Herceg, Kyrill, megkérte, hogy szólítsa Kyrillnek, még tétovázott, nem állt fel.
Bármit kér tőle, megteszi. Megteszi, ha meg is kell aláznia magát.
- Kutattam a központi adatbázisban. De nem találtam sokat. Úgy tűnik, a rabsz... a rátok vonatkozó információkat senki nem gondolta fontosnak.
Nem egészen értette, miről beszél a Herceg. Hiszen ami fontos, az a hűséges szolgálat és az uralkodók tisztelete, főként a Herceg tisztelete, bár egy távoli, gyenge hangocska, ezzel egy időben azt kérdezte, hogy ez tényleg így van? Megijesztette ez a hang, és megijesztette az is, hogy egy uralkodó magánlakosztályában van napok óta, és még nem tudja, mi lesz a sorsa.
- Eran. Eran Garret. De nem biztos, hogy ez te vagy.
Név a tulajdonnak. Tulajdonnév.
Amikor végre visszafeküdt az ágyba, jobban félt, mint mikor azt hitte, meg fog halni. A fejében furcsa gondolatok kergették egymást és egyik sem volt helyénvaló.

A palota lángokban állt, és vörösre festette az eget. Ha akarta se tudta volna kizárni a sikolyokat, a fejében visszhangzottak. Kyrill, még mindig kábán az altatótól, botladozva követte őt, és még csak nem is tiltakozott, mikor a falhoz rántotta, pedig nem volt óvatos. Pár ember megállt, és rájuk nézett. Eran Garett a fegyver markolatára csúsztatta a kezét, de nem volt rá szükség, tovább sodródtak.
Gyilkos embertömeg, akiket hajt a vérszomj és a szabad fosztogatás lehetősége.
Ebben a pillanatban életveszélyes volt nemesnek lenni a fővárosban.
- Jöjjön, már csak pár utca.
El kellett jutniuk a kikötőbe, hogy eltűnjenek a fővárosból. Csak így védhette meg Kyrillt. Majd a fedélzeten már lesz idő gondolkodni. Lesz idő gyászolni. Addig túlélni kell.
Az már csak sokkal később ötlött fel benne, hogy talán nem volt elég megmentenie az embert. Hogy kimenekíthette ő Kyrillt, ha a szülei, a testvére, és minden, ami őt valakivé, egy herceggé tette, a palotával pusztult.
Kyrill napokon keresztül nem szólt semmit, némán feküdtek a hajóraktér sötétjében, az egymásra halmozott ládák között. Eran Garret a hajómotor zúgását, és saját, hevesen dobogó szívét hallgatta.
- Te is hallod?
Kyrillre nézett. Épp, csak ki tudta venni a körvonalait itt lenn. Talán csak a képzelete csalta meg.
- Még mindig sikoltoznak…  - lehelte a férfi, és Eran Garett nem tudta, mi lenne  a helyes, csak hogy tennie kell valamit. A tenyerét Kyrill fülére tapasztotta, és azt kívánta, hagyják magukra őket a halottjaik.

Eran Garett hajnali kettőkor arra ébredt, hogy kabinja ajtaján kopogtatnak. Mivel az Észak fénye úton volt, ezért fele-fele eséllyel be tudta volna tippelni, hogy kit talál majd a küszöb túloldalán, bár nem tett volna nagy téteket Mr. Beardre.
- Helló. Nem iszunk meg valamit?
Nem kellett csalódnia. A küszöb túloldalán Chaffy vigyorgott.
Eran Garret beletúrt a hajába, és próbált lehiggadni.
- Tudod te, hogy hány óra van? – szakadt ki belőle végül a kissé ingerült kérdés, mire a szőke kalóz összeráncolt szemöldökkel körbenézett.
- Hát… úgy kettő lehet. Nem?
- De.
Csönd. Aztán Eran Garret feladta.
- Gyere be, hozok két doboz sört.
Mire visszaért, teljesen áthűlt, és azon sem lepődött meg különösebben, hogy a szokásos látvány fogadja: Chaffy bevackolta magát az ágyába, és már aludt. A férfi az oldalán feküdt, összegömbölyödve, neki háttal, a kezével félig takarva az arcát.
Olyan volt, mintha be akarná fogni a fülét. Mintha a külvilág hirtelen sok lett volna.
Eran Garret letette a két dobozt a földre, aztán némi gondolkozás után óvatosan Chaffy mellé kúszott.

Aznap éjszakáról csak egybeolvasó képek maradtak meg benne: Chaffy fájdalmas fintorba torzuló arca, ahogy az ágyra fekteti. A vér az ujjain. A takarón. Chaffy ingén.
- Semmi baj. Semmi baj nem lesz.
Nem tudja, hogy ezt ki mondta. Hazug. Üres. Hamis.
- Nálunk van… megcsináltuk, oké?
Chaffy megszorítja a csuklóját. Mosolyog. Chaffy haldoklik.
Eran Garret nem tudja, hogyan történt. Sosem sírt még. Soha.
- Chaffy… Chaff…  - Az ágy mellett térdelt, és olyan volt, mintha egy vékony dróton keresztül kihúznák belőle az életet. – Kyrill, kérlek!
A kalóz, barát, herceg, egykori megmentő, mindez egy pillanatba sűrűsödik, aztán vége. És Eran Garret nem tudta elmondani, mennyit köszönhet neki.

Több mint tíz év telt el azóta, hogy itt, ebben a trónteremben volt.
Eran Garret a feszengő Mr. Beard mellett áll, és a cipője orrát bámulja. Ha felnézne, akkor Kyrillt látná ott, hercegi díszben, és bár nem gyáva, mégis aggódik, ez már túl sok lenne neki.
Kétszer nem tudja elveszteni.
A beszédek hosszúak és unalmasak.
Egy másik, régi életből, mikor Eran Garretnek még nem volt neve, emlékszik erre is. Csak annyi változott, hogy ezúttal szabad emberként járulhat uralkodója elé.
Kyrill furcsán, merev pózban ül, de valószínűleg csak kevesen tudják itt a teremben, hogy az egyenruha alatt egy majdnem halálos sérülés van.
Fejet hajt és féltérdre ereszkedik, valami ilyesmit követel az udvari etikett. De ahogy Kyrill felé nyújtja a kezét - reprezentatív kézfogás, esetleg egy baráti vállveregetés, hiszen tíz éven keresztül voltak barátok – elkapja a csuklóját és a tenyerébe csókol.
A teremben vágni lehet a csöndet, veszélyes pillanat, de aztán Eran Garret feláll, és hátralép. Véget ért a közös történetük.
Végre elég bátor volt a vallomáshoz.
 
 
 
kyandoruraito: reg funnysoleosolere on April 22nd, 2014 04:02 pm (UTC)
Fúúú, a British QaF nekem is egy paraélmény volt. :D
Zsemlezsemle on April 22nd, 2014 06:49 pm (UTC)
Én így konkrétan még mindig le vagyok akadva, és szerintem kicsit sokkolódtam.
kyandoruraitosoleosolere on April 22nd, 2014 04:27 pm (UTC)
OMG, a történet vége!!! *elolvad* Nagyon jó volt ez a középkoros-fantasys sztori, ebből a saját univerzumból vannak még ficjeid (vagy lesznek)? Hozzál még!
Zsemlezsemle on April 22nd, 2014 06:50 pm (UTC)
Lesznek még, és majd hozok, igazából most annyira sok időm nem volt írni, de ami van, azt szépen lassan tolom fel.

Nagyon örülök, hogy tetszett, kicsit aggódtam, hogy nem lesz érthető :3
kinslayerskinslayers on April 22nd, 2014 05:43 pm (UTC)
Olyan ez, mint valami párhuzamos univerzum, ahol időben visszafelé haladok. Charlie Hunnam... Jesus. :DD

Oh, és nagyon szimpatikus a történet, szeretem! Bevallom, egy pillanatra eszembe jutott az a kalózos devianartos dolog, amit régebben megosztottál. :D
Zsemlezsemle on April 22nd, 2014 06:51 pm (UTC)
(nekem mondod?!)

Igen, ez a kalózos tematika elég régóta birizgálja a fantáziámat, és az is elég nagy hatással volt végül is erre az univerzumra.